Oldalak

2014. augusztus 19., kedd

Tároló farmerből

Az ötlet a Varróház.hu-ról való.


Egy kiszuperált farmer szárát vágtam le és a bélés is maradék anyagból készült. Annyira maradék, hogy nem is volt egyben akkora anyagom, amekkora befedné a nadrág szárat. Így kétféle anyagot varrtam össze: egy levendulásat és egy rózsásat.



Igaz, hogy se nem babás, se nem fiús a mintája, de Áki játékainak egy részét akarom majd benne tartani.
Még nincs túl sok és azok is kisebb darabok, de így is szanaszét vannak. Így legalább egy helyre tudom gyűjteni őket.

Már kezdik érdekelni ezek a kütyük, úgyhogy valószínű egyre többször fogjuk elővenni őket :)


2014. augusztus 16., szombat

Bővült a "gépparkom"

Igazából, már 2 hónapja megvettem ezt a lockot, de csak most tudtam kipróbálni.

Az úúúgy volt...
Hogy a szülés előtt pár nappal, egy ismerősöm oldalán megláttam, hogy eladja a lockját, egészen jó áron.
Csakhogy ő Dunaújvárosban lakik, én meg Székesfehérváron és a szülés közelgő időpontjára való tekintettel, már nem mászkáltam semerre sem.
Így a húgomat kértem meg (mert ő arra felé lakik), hogy menjen el, nézze meg, vegye meg és majd ha erre járnak, vagy mi megyünk arra, akkor ide kerül hozzám.

Kb. 2 hete van nálam és ezt a bejegyzést is második napja írom, szóval, tegnap próbáltam ki :D

Az első befűzés fél órámba telt, de sikerült! Utána eljátszottam vele egy darabig, míg megtaláltam a megfelelő szálfeszességet.
Ki is kellett gyorsan próbálnom valamin, így ezt a kis takarót varrtam körbe.
Azért ilyen sokszínű, mert először mind a négy orsóra más színű cérnát tettem, hogy lássam, melyik szál hová kerül a varratban. És a takaró Ákoskának készült, így nem baj, ha egy kicsit színes :)

A manós takaróját is körbeszegem rendesen, mert csak cikk-cakk öltéssel szaladtam végig rajta, az meg azért mégsem annyira szép, mint ez az öltés.
Eddig meg vagyok elégedve az új géppel. Ha a későbbiekben sem lesz gond, szeretni fogjuk egymást :)




2014. augusztus 5., kedd

Rácsvédő a kiságyba


Először még nem voltam biztos benne, hogy szeretnék rácsvédőt a kiságyba, mert hallani olyan történeteket, hogy a baba beszorult a rácsvédő alá és megfulladt.
De aztán a babuci elkezdett körbe-körbe forogni az ágyban: leraktam hosszában és keresztben ébredt fel, miközben a lábaival a rácsot rugdosta.

Akkor döntöttem úgy, hogy mégiscsak jól jönne egy rácsvédő, nehogy beszoruljon a lába a fal és a kiságy közé, amikor kilógatja a rácsok között.

Egyszerűbb lett volna vásárolni, de ha már volt otthon anyagom, úgy gondoltam megkockáztatom az elkészítését. Igaz, hogy hetekig készült, mert nem volt mindig időm, lehetőségem varrni, de végül csak elkészült.

Az idő hiány miatt semmi extra, csak két anyag közé kétréteg vlies, meg kötők felülre is négy, meg alulra is négy.

(De, hogy miért hívják ezt rácsvédőnek, amikor nem is a rácsot védjük vele? Olyan, mint a katasztrófavédelem. Azzal sem a katasztrófát védjük :D)